5. fejezet

Meghoztam az 5. fejezetet, ami szerintem kicsit érdekes lett. Mármint, amolyan váratlan fordulat-szerű. Mindegy, inkább alkossanak véleményt az olvasók! Jó olvasást! :)



Január 14. hétfő

Már a hétvégém sem lehet Jake-mentes? Úgy tűnik. Amikor azt hittem, végre kipihenhetem magam, természetesen az a bizonyos idegesítő alak ismét a képbe jött. Az egész szombaton történt.

A péntek nyugisan telt és semmi balhém nem volt (!!!). Viszont azért a héten volt egy-pár fárasztó napom… Éjszaka igyekeztem jól kipihenni magam, bár csak nyolcig aludtam. De összességében nem voltam álmos egész nap, ami tőlem igen nagy szám. Anyával úgy terveztük a szombatot, hogy délelőtt elmegyünk a plázába soppingolni, majd beülünk egy kínai kajáldába enni (anya és én megszállott kínai kaja mániások vagyunk), ezek után pedig sétálunk egyet a parkban. Nos, megjegyzem, ezt csak terveztük. Tehát már épp indultunk a WestEnd-be, hogy egy jó kis csajos napot töltsünk el kikapcsolódás gyanánt. Nagykabátban érkeztünk meg a bevásárlóközpontba, majd rögtön a H&M felé vettük az irányt. Bementünk és szó szerint ketten kétfelé indultunk el.

-         Azért figyelj az árcédulára! – látott el anya egy olyan tanáccsal, amelyet rendszeresen elfelejtek, azzal kezembe nyomta a megengedett összeget, hogy azt vásároljam le.

Mosolyogva tűntem el a ruhák sűrűjében és pár perc múlva már különböző sálakkal, nadrágokkal, pulcsikkal és egyéb csinos kiegészítőkkel vettem célba a próbafülkéket. Közben még láttam, ahogy anya fejcsóválva nézett össze az eladóval, aki csak egy halvány mosolyra húzta a száját. Hé, láttam ám! J A próba után szomorúan vettem tudomásul, hogy a felgyűlt ruhadarabok, amik jók is voltak rám, sajnos kicsúsztak a keretből. Kelletlenül visszapakoltam néhány, vagy inkább sok olyan ruhát, amelyet nélkülözni tudtam, majd elégedetten állapítottam meg, hogy készen vagyok. Persze ezek után próbálgattam még pár csini szoknyát, de természetesen azokat nem gondoltam, hogy vegyük is meg. Volt köztük pár igen merész darab is… Hihi. Visszaakasztgatva a felpróbált rucikat, elindultam megkeresni anyát. Ő már rég megvette a saját holmijait. Ez nem ér.

-         Mutasd, miket választottál! – kérte anya, majd odaadtam neki a köteg ruhát.

-         Na, milyenek? – fürkésztem az arcát, miközben ő a farmereket, a sálat és a két kapucnis pulcsit vizslatta.

-         Nagyon szépek, Catherine. Menj, fizesd ki a pénztárnál!

Boldogan nyújtottam át a pénztárosnak az összeget, mire ő megjegyezte, hogy végül egész kevés cuccot vettem meg ahhoz képest, amennyit bevittem a próbafülkébe. Hát, ez tény. Hatalmas szatyrokkal a hónunk alatt léptünk ki az üzletből.

-         Figyelj, Catherine, vennem kéne sampont otthonra, kérlek várj meg itt, amíg beugrom ide! – mutatott anya a szemközti boltra.

-         Addig inkább bemegyek a könyvesboltba! – mondtam, azzal felugrottam a mozgólépcsőre.

-         Jó! – intett anya.

A mozgólépcsőn elég nagy tömeg volt, az előttem levő testes férfi és a mögöttem álló ember közé voltam beszorítva. Ez nem volt valami kényelmes helyzet, főleg hogy a kövér bácsi egyfolytában mozgolódott. És itt jött a baj. Már majdnem felértünk, amikor a férfi hirtelen hátratántorodott (biztos valaki meglökte a nagy zsúfoltságban), én meg elvesztettem az egyensúlyom és leléptem az eggyel alattam elhelyezkedő lépcsőfokra. Természetesen álltak mögöttem is, vagyis kvázi nekidőltem valakinek. Ez a valaki megfogott, mire én valahogy megtaláltam az egyensúlyom. Ám ez nem volt minden. A „megmentőm”, akit azóta sem tudtam meglátni, mert egyszerűen a fejemet sem bírtam mozdítani a tömegben, egyszer csak rám öntötte az italát hátulról. És ekkor értünk fel. A meglepetéstől megszólalni sem tudtam, csak szép lassan hátrapillantottam és Jake-kel találtam szemben magam. Újabb sokk fogott el.

-         Te öntöttél le? – ez volt az első reakcióm.

-         Igen, és sajnálom! Miután elkaptalak, hátulról meglöktek és a kólám egyenesen a kabátodra folyt! Bocs. Tényleg – tárta szét a karját Jake.

-         Ez kóla volt? – döbbentem le.

Jake óvatosan bólintott egyet. Hát ezt nem hiszem el. Most dobhatom ki a kabátomat, sőt, a nadrágomat is.

-         Te hogy kerülsz ide egyáltalán? – váltottam témát, figyelmen kívül hagyva, hogy a könyvesbolt előtt állok csurom kólásan.

-         Vásárolgatok…

-         Marha jó! Most mit csináljak? – nyöszörögtem kétségbeesetten.

-         Visszamegyünk a H&M-be és veszek neked egy új gatyát és kabátot – ajánlotta fel Jake, majd kutakodni kezdett a zsebében. – Most van is pénzem.

-         Ne, nem olyan fontos! – ellenkeztem, és levettem a lekólázott kabátom. – Különben is, most vettem egy csomó farmert!

-         Nem baj, ez az én hibám volt, gyere!

Nem láttam értelmét tovább vitatkozni, inkább elfogadtam a nagylelkű ajánlatot. Elsétáltunk a ruhaboltba és választottam egy olcsóbb kabátot.

-         És nadrág? – kérdezte Jake.

-         Azt már vettünk anyával!

-         Ne szórakozz, Catherine, keress egy farmert is!

Hát, jó. Akkor ismét egy megfizethető darabot választva indultunk a kasszához. Szerencsére Jake-nél tényleg volt elegendő lóvé, úgyhogy a vécében rögtön át is öltöztem. Furcsa és egyben jó érzés volt újra szárazon.

-         Köszi Jake! – fordultam hozzá, mert azért egy ilyen srácból mégsem néztem volna ki, hogy megteszi ezt.

-         Ez a legkevesebb…

-         Kivel vagy? – érdeklődtem.

-         Egyedül. Busszal jöttem.

-         Akkor hazaviszünk – vágtam rá gondolkodás nélkül. Hirtelen a Jake iránti mérhetetlen ellenszenvem valahogy leapadt és már egy egészen más képet alkottam róla.

-         Kösz, de nem kell.

-         Miért nem?

-         Mert nem gondolnám, hogy az anyád örülne ennek. Van egy olyan sejtésem, hogy hallott már rólam eleget.

Hát, ez igaz volt. Anya valószínűleg nem repesne az örömtől, hogy ha meghallaná, Jake velünk utazik. Mindegy. Aztán eszembe jutott, hogy anyát a könyvesbolt előtt kellett volna várnom.

-         Gyere Jake! – ragadtam karon a fiút és gyorsan felmozgólépcsőztünk az emeletre.

Mondanom sem kell, hogy anya fejcsóválva várt rám.

-         Bocsi a késésért anya, de akadt egy kis elintéznivalóm! – mondtam, azzal Jake-re mutattam. – Ő itt Jake.

-         Ó – bólintott anya. – Ugye, nem akarja, hogy elvigyük.

Rosszallóan néztem a szülőmre. Azért ennyire nem utálhatja Jake-et.

-         És mégis milyen ruha van rajtad? – fürkészett anya.

-         Az hosszú. De kérlek vigyük haza Jake-et! A sztorihoz ő is hozzátartozik, úgyhogy ennyivel lógok neki.

-         Jó, nem bánom. Hol tegyünk ki? – kérdezte anya, majd elindultunk a kocsi irányába.

-         A buszmegállóban jó lesz, köszönöm – felelt Jake, és beszállt a kocsiba.

Az utunk szótlanul telt, s miután kitettük Jake-et, anya faggatózni kezdett.

-         Mi történt, Catherine?

Nagyot sóhajtottam, majd elhadartam nagyjából a történetet.

-         Szóval, ez a srác vett neked új ruhákat… Miért nem mondtad, hogy mi már vettünk?

-         Mondtam én! De ő rendíthetetlen volt.

-         Aha. Egyéb hozzáfűznivaló?

-         Semmi.

-         Semmi? Kedveled a fiút? Vagy utálod?

-         Anya! Most segített nekem, nem fogom utálni!

-         Jó, jó, csak kérdeztem!

Csak most kaptam észbe. Én most egész kedvesen beszélek Jake-ről. Sőt, még vele is egész kedves vagyok. Nem tudtam, mi lehet a bajom. Nemrég még szóba sem akartam állni vele, most meg… Segítünk egymásnak. Pedig azt hittem, ő kifejezetten gyűlöl engem. Hát, ezek szerint ez nem így van. Érdekes érzésem lett hirtelen. Valami nagyon megváltozott bennem. Mintha kedvelném Jake-et. És jó barátnak tekinteném. Gyorsan elhessegettem a gondolataimat és inkább azon kezdtem el morfondírozni, hogy mit eszek a kínaiban. Azt hiszem, valami zöldséges különlegességet. J

Hétfőn majdhogynem igyekeztünk elkerülni egymást Jake-kel. Nem tudom, lehet, hogy időre volt szükségünk ahhoz, hogy megértsük, most tulajdonképpen hogy is állunk. Én személy szerint nem haragudtam rá, most már semmiért sem. És ő sem tett különböző megalázó megjegyzéseket rám. Amy egész nap duzzogott, gondolom, fájt neki a Jake-kel való szakításuk, ráadásul valahonnan megtudta a szombati kis WestEnd-es incidensünket. Bella továbbra is barátságos volt, s próbálta leplezni azt, hogy valójában teljesen helytelennek tartja, hogy Jake-kel kavarok. Pedig nem is az én ötletem volt, hogy a „kólaleöntős” baleset után vásároljon be nekem. Hazaérve újra és újra átgondoltam ezt az egészet. Továbbra is zavarodott vagyok, olyan vegyes érzelmek kavarognak bennem Jake-kel kapcsolatban. És vele mi lesz? Neki mi járhat ilyenkor a fejében? Ugye, nem az, amire gondolok?

Kérlek kommenteljetek, hogy tudjam, mit gondoltok erről a részről! Köszönöm!