(Ezt egy versenyre csináltam, többé kevésbé azért is várattam meg az olvasóimat Catherine naplójával, mert ezt írtam. Nekem speciel így utólag egyáltalán nem tetszik, viszont a mondanivalója elég sajátos, én találtam ki, remélem elolvassátok! A versenyt egyébként a Fallen-star.gp rendezte, de már lezárult. A táblájukat azért kirakom, hadd örüljenek.) :)
„Kedvcsináló”: Miért gazdagok a gazdagok? Egy átlagos, hétköznapi és közönséges ember rögtön rávágná az egyszerűnek tűnő, ám annál rosszabb választ. Egyesek úgy hiszik, a szerencsén alapul, mások a jó állást okolják, megint egy más rétege az emberiségnek azt mondja, az ügyességen múlik. Ha most azt mondom, ezek mind helytelen meglátások, senki nem fog hinni nekem. Ám ha jobban és bensőségesebben átgondoljuk, a véleményem teljesen jogos. De akkor mit is gondolok én? Eme kis szösszenetből mindjárt rá fogsz jönni.
Nyár van. Anyával épp a H&M felé tartunk, ugyanis az utóbbi időben történő hatalmas növésem miatt kinőttem az összes nyári ruhámat. Anya szerint ez természetes a kamaszkorban, de szerintem viszont ez csak velem történik így. Mindegy, a lényeg, hogy épp most kanyarodunk be a Stop Shop-hoz. A H&M felé vesszük az irányt, s belépünk az üzletbe. Rögtön a nyári ruhákat célozzuk meg. Kiválasztunk egy halom színes szoknyát és felsőt, majd irány a próbafülke! A felpróbáltak közül sok jó is lett.
- Ebből válassz ki négyet, és azokat megvehetjük – mondja anya.
- Ugye ezt nem mondod komolyan? – hitetlenkedem csalódottan a halom ruhát bámulva. – Csak négyet?
- Sajnálom, kislányom, de jelenleg ennyire futja a pénzemből.
- De ebből hogy válasszak ki négyet? Ha gazdagok lennénk, akkor bezzeg megvehetnénk az összeset! – durcáskodom tovább.
- Ez így igaz. Ám ne feledd, a gazdagok önzőek. Csak gondold el, milyenek az életkörülményeik! Látszik, hogy csak magukra gondolnak. Ne akarj olyan lenni!
Furcsa tekintettel várom anya eszmefuttatásának magyarázatát. De a válasz hiányának végett inkább én kérdezek:
- De hát nem mindenki tehet róla, hogy gazdag. A lottónyertesek például teljesen véletlenszerűen jutnak hirtelen egy nagy összeghez. Úgyhogy szerintem nem minden jómódú önző.
- Teljesen jogos az állításod. A lottónyertesek valóban váratlanul kerülnek ilyen helyzetbe, de ha igazán belegondolunk, mégiscsak nekem van igazam.
- Na és miért? – kérdezem értetlenül.
- Hadd szemléltessem gondolatomat egy egyszerű történettel!
És akkor anya mesélni kezd. A sztori teljesen hétköznapi, valahogy így szólt…
Egy szép vasárnap délelőtt, mint mindig, a falu népe (legalábbis egy része) a templomba igyekezett. Átlagos nap volt ez a vasárnap a pórnépnek, ám a hívő, keresztény embereket a hét utolsó napján átjárta valami üdítően finom érzés, az érzés, amit csakis ők élhetnek át és amely kíséri őket Isten házába. Csakhogy nem minden templomba igyekvő személy érzi teljesen ezt a varázst. Valaki nem megpihenni, hanem pusztán a divat kedvéért hallgatja a Biblia tanítását. Ma sem volt ez másképp. A templomkapun hirtelen belépett egy telt úriember felcicomázva. Magasan hordva csúcsos orrát, leült a szent hely első sorában elhelyezett padjába. Ugyanebben a pillanatban egy szakadozott paraszt ember lépett be bizonytalan léptekkel a templomba és helyet keresett magának. Amelyik padra csak ránézett, ellenséges tekintetek fogadták. Így történt tehát, hogy a szegényember a leghátsó sorokban foglalt helyet. Azonban a kiszolgáltatott helyzet ellenére is tudott alázatos lenni és emelt fővel ülni eldugott, ám annál tiszteletreméltóbb helyén. Az igehirdetés alatt sem a parasztember, sem a jómódú nem mozdult. Feszesen ültek a helyükön és hallgattak. A gazdag megalázottnak érezte magát, hiszen az Istentiszteletet tartó lelkész nemigen kímélte a polgárokat magyarázat terén. A szegény meghunyászkodva, de semmi feszesség nélkül gubbasztott a padban. Nem is volt mit szégyellnie, az igehirdetés témájában, vagyis a „jobb adni, mint kapni” elvben mindig is jeleskedett. Azonban vele ellentétben a jómódú polgár pironkodva és szégyenkezve feszített a legelső padban, hiszen mindvégig a maga hátán érezte a templomban tartózkodók pillantásait. „Na, róla akkor ne vegyünk példát”, szinte hallotta a mögötte ülők gondolatait. A szentlecke végén aztán mindenki megmutathatta, mennyit okult az igéből. Volt ugyanis a templomban egy persely, amit adakozás céljából tett ki az egyház, és minden Istentisztelet végén lehetőség nyílik bedobni pár fillért az edénybe. A szegényember rögtön előkapta pénzes erszényét, és annak teljes tartalmát a perselybe öntötte.
- Ez bizony az önzetlenség! – bólintott elismerően a lelkész. – Ám azért magára is gondolhatna, testvérem!
A szegényember tagadóan megrázta fejét.
- Nem, nem. Amíg van cipő a lábamon és van kenyér az asztalon, addig a szerény kis vagyonomat mind a még nálam is kiszolgáltatottabb helyzetűeknek fogom adományozni.
- Jó lelked van, testvérem, a Jóisten meg fogja adni a méltó jutalmad.
- Már megadta. Van szép feleségem, két fiatal gyermekem, és hogy a megélhetés is adva legyen, a kertünkben mézédes körte terem. Nem kell nekem az a pár fillér, Isten úgyis megadja azt, amire szükségem van.
A gazdag csodálkozva hallgatta a két fél eszmecseréjét. Kínos helyzetében belenézett aranyozott pénztartójába. Tudta, hogy kastélyában még rengeteg arany honolt, ám még ez sem késztette az adakozásra. Sajnálta odaadni vagyonát a rászorulóknak. Gyors mozdulattal kabátjába kanyarintotta az erszényt és tovább ment. A szegényember és a lelkész fejcsóválva néztek a gazdag után.
- Drága testvérem, elgondolkoztál már azon, ez az ember miért is olyan nagyon gazdag? – kérdezte a lelkész.
- Nyilván örökölt. Beleszületett ebbe a helyzetbe, s nem bír szabadulni tőle. Elfelejti, hogy mindezt a jót Isten adta meg neki, s nem természetesen van. Ő a nagy jómódban elhanyagolja a hitápolást és nem gyakorolja, vagyis nem imádkozik. Pedig Istennek ez a viselkedés nem tetsző.
- Mindez teljesen helyénvaló. A meglátásod tökéletes, ám itt ennél többről van szó. A gazdagok nemigen juthatnak be a mennyek országába.
- De miért nem? Attól még, hogy valaki jól él, lehet Istenfélő.
- Sajnos nem. És nagyon egyszerű a magyarázata. Az Istenfélő ember ad. Sokat ad. Mindent ad. És nem törődik azzal, hogy mi lesz holnap. Azt Isten úgyis szépen elintézi. De a gazdagok gyávák és önzőek. Ők rengeteget adhatnának, hiszen van is miből. Van, mégpedig rengeteg mindenből. És minek az a rengeteg minden? Azért, hogy a holnapot is sikeresen, szűkölködés nélkül éljék túl. Te, drága testvérem, nem félsz, mert hiszel az Isteni csodában, vagyis ha a Mindenható úgy akarja, akkor mindent meg fog adni, amit a szükség megkíván. Ám ők, a jómódúak ezt nem érthetik. Te még azt a kicsit, ami van neked, odaadod. Hogy másnak jó legyen. Ám ők abból a sokból sem képesek adni. És hogy ez hogy függ össze azzal, hogy miért gazdagok a gazdagok? Pofonegyszerű. Ha sokat adnának, majdhogynem mindenüket, ahogy ezt te is teszed, szegények lennének. És itt jön a lényeg: akkor lennének jó emberek. Így viszont nem adnak, mert rosszak, és ezért gazdagok. Ilyen roppant átlagosan is fel lehet vázolni azt a tényt, miszerint a gazdagok nem juthatnak be a mennyek országába. Mert nem adnak. Pedig ez a kulcs az életben. Ha adnának, szegényebbek lennének, nem gazdagok, és jók lennének. Azért gazdagok a gazdagok, mert nem adnak.
A szegényember elgondolkozott ezen és hazaindult. A lelki táplálék neki mindig is fontosabb volt a testinél, s ez most megfogta. Értette, és rájött az élet egyik mozgatórugójára: az önzetlenség és önzőség forrására.
Döbbenten hallgatom anya szavait. Minden egyes kiejtett mondata igaz. Édesanyámra mindig is példakánt tekintettem fel, ám ez most a kelleténél jobban lenyűgöz. Leteszem a sok ruhát és visszaakasztgatom a helyére. Egyedül egyet hagyok a kezemben.
- Csak ezt kérem – szólok bizonytalanul. – Nincs szükségem ennyi ruhára. A maradék pénzt, amit még a ruháimra költöttél volna, dobjuk be az adományozóperselybe vasárnap. Azt hiszem, rájöttem valami olyasmire, ami meghatározó lehet az életemre nézve.
E szavak után mosolyogva indulunk ki a H&M-ből és útnak indulunk. De nem csinos ruhákkal megpakolva, hanem igazi, lelki értékekkel felszerelkezve.
Az az igazság, hogy kicsit (nagyon) összecsapott lett, de evvel is, mint mindennel, elúsztam, de nem ez a lényeg, hanem hogy végre indultam egy neves novellaíró pályázaton, amire büszke vagyok. Az eredményhirdetés később lesz még, de mindenkit értesíteni fogok a végeredményről, persze csak ha kíváncsiak vagytok. :)
Stella ez csodálatos! :) Naon ügyi vagy! :)
VálaszTörlés